Szervezünk néhány órás, illetve egész napos túrákat.
Túráinkat akár 15-20 fős csoportok, de akár egy személy is igénybe veheti.
Nyári időszakban keréken guruló járműveinkkel (hagyományos szekérrel, hintóval, túrakocsival) szeljük a völgyeket-dombokat, télen pedig, a megfelelő útviszonyok függvényében lovasszános túrával mutatjuk meg a mi kis falunk egy egész más arcát.
Az alap túráink nagyjából 2 órásak, amely alatt egy 8 kilométer hosszú szakaszt járunk be a kis falunk, Csíkcsomortán környékén.
Amennyiben vendégeink még egy kis különlegességre vágynak, úgy igényelhetik piknikezős túráinkat, megkóstolhatnak helyi kistermelők által gondosan elkészített házi termékeket (kenyeret, kolbászt, szalonnát, sajtot, zöldséget), biztosítunk lehetőségek eme finomságok nyárson történő megsütéséhez is.
Mindezek mellett a kedves vendégeknek lehetősége nyílik a lovaglásra is! Lovaink jól neveltek, barátságosak, türelmesek, ezért gyerekek számára is nagyszerű élményt nyújthatnak.
Családi/baráti túrák
Első sorban családok, kisebb baráti csoportok számára szervezünk különböző hosszúságú túrákat, vagyis olyan vendégeknek akik csupán szeretnének kiszakadni a szürke hétköznapokból és egy felejthetetlen természetközeli élményben részesülni.
Teambuilding túrák
Másodsorban szívesen fogadunk közösségépítés céljából kikapcsolódni vágyó csoportokat, nagy szeretettel veszünk részt környékünkön történő gyerek zsúrok/egyéb összejövetelek „meglepetés vendégeiként” is, ahol a résztvevőket hangulatos séta kocsikázásban részesítjük.
Különlegesség a Nagy Napra
Harmadsorban pedig ifjú pároknak szeretnénk ajánlani szolgáltatásunkat, akik igényelhetnek hintós felvonulást az esküvőjük napjára, vagy akár az esküvő utáni kreatív fotózáshoz is tudunk elegáns fogatot és varázslatos erdei környezetet biztosítani.